Körülbelül olyan 12 éves lehettem, amikor Anyukám és Nagymamám éppen kézimunka lázban égtek. Megtanítottak horgolni, kötni és hímezni. Persze csak amolyan alapszinten. Akkoriban annyira nem érdekelt a dolog, vagány kamasz voltam, aki számára ezek a dolgok természetesen hulla cikinek számítottak. Aztán teltek, múltak az évek, kinőttem a lázadó korszakot, de egy-egy rövid fellángolásnál tovább sosem tartott, ha tűt, fonalat vettem a kezembe.,, Úgy éreztem legtöbbször, hogy nekikezdek valaminek, és sosem lesz kész. Addigra varrni is megtanultam... Azt is persze, amolyan alap szinten, de például egyszerű szoknyák, nadrágok készítésében egész jó voltam... Naná, hiszen csak átrajzoltam, kivágtam, körbe varrtam, eltisztáztam és behúztam a gumit a derekába, vagy bevarrtam a cipzárt. Pofon egyszerűnek tűnt, és gyorsan kész volt.Vasalni persze sosem volt türelmem :) De azért mindig kiszenvedtem valahogy.
Ismét eltelt egy pár év, és elérkezett egy olyan időszak az életemben, amikor nem volt varrógépem. Piszkosul szenvedtem, mondanom sem kell. Aki egyszer ráérzett már az alkotás örömének ízére, az el sem tudja képzelni, hogy milyen, amikor nem tudja elkészíteni, amit szeretne. Nos, ez az "elkeseredett" időszak volt, amikor újra, először kötő- majd horgolótűt fogtam a kezembe... A horgolásból "függőség" lett :) A kötésből alkalmi elfoglaltság. Pedig már varrógépem is van :)
A horgolás csodálatos valami. A ruháktól kezdve, a kiegészítőkön és játékokon át a lakásdekorációig, a megfelelő fonallal és tűvel bármit el lehet készíteni. Én most kimondottan a lakásdekorációra koncentrálok, hiszen hamarosan felépül az új házunk, az otthonunk is megérdemli, hogy felöltöztessük :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése