2016. február 11., csütörtök

Hétvégi miniprojekt 1. - horgolt konyharuha akasztók

Mivel mindig valami nagy dolgon dolgozom, ami csiga lassúsággal készül el, tekintve hogy szabadidőm alig van, úgy döntöttem, hogy innentől kezdve minden hétvégén be fogok iktatni egy miniprojektet, hogy legyen egy kis gyors sikerélményem is.

Eddig két hétvégén már teljesítettem a kitűzött célt. Két héttel ezelőtt álomfogókat készítettem a nappaliba dekorációnak (bár ekkor még nem körvonalazódott bennem, hogy sorozatot indítok gyorsan elkészíthető lakásdekorációkból így aztán ezt nem is veszem bele a hétvégi miniprojekt-sorozatba), a legutolsó hétvégén pedig néhány függönykarikát körbehorgolva készítettem egy pár konyharuha akasztót az új konyhánkba.


Az elkészítésük maga nem bonyolult. Fogsz egy függönykarikát, körbehorgolod (video) majd, ha a karikát körbe horgoltad még egy sort lehet ráhorgolni díszítésnek. Én simán csak rövidpálcával mentem végig rajta, mert szerintem önmagában is jól mutat és nem akartam túlbonyolítani. Az akasztó részét sima egyráhajtásos pálcákból készítettem, a hátuljára pedig gombot varrtam.
Én mercerizált pamutfonalat használtam hozzá, ami szép fényes és tartós. Természetesen mindenki olyan fonalat választ hozzá, amilyet szeretne, és igény szerint tovább díszíthető akár masnival, szalaggal vagy a gombot az elejére varrva.
Egy pici fantázia kell csupán és máris egyedivé varázsolhatod a sütőajtó fogóját vagy bármi mást, ahol a konyharuhákat tartod.

2016. február 2., kedd

A függöny-dilemma

Elérkezett az idő, hogy elkezdjem felöltöztetni a kis otthonunkat. Lassan minden a helyére kerül, már csak apróbb simítások vannak hátra, úgy mint ablak/ajtó festés, díszhungarocell ragasztgatás, polcok, függönykarnisok felfúrása, ide-oda pakolgatás és hasonlók. Készítettem az elmúlt időszakban két álomfogót dekorációnak a nappaliba a két falilámpa alá. Amint kész lesz a minta és a leírás hozzá, kap egy külön bejegyzést, de eddig még sajnos nem volt rá időm. (Az ablakok épp felújítás alatt vannak, azért néznek ki úgy, ahogy :) )




Ha már ablakok, akkor függöny, kezdésnek a fürdőbe. Rá kellett döbbennem, hogy  a ház bővítésével egyenesen arányosan az ablakaink száma is megnőtt, és kezdő háziasszonyként eddig csak annyi függönyöm volt, ahány ablakunk. Amúgy sem vagyok egy cserélgetős típus, egyszer kiötlöm, hogy mi mutat jól szerintem, felrakom, és ott marad. Mosásnál leveszem, kimosom, visszateszem, megszárad. Na szóval, a lényeg, hogy kevesebb a függöny, mint az ablak.
A fürdőszobában egy 150x150 cm-es kétszárnyas ablak van. Direkt hagytuk meg az eredeti ablakot, hadd legyen fény és levegő. Nagy méretű függönyt nem is raknék fel, inkább csak két függönyrudat a két szárnyra az ablak közepére, ehhez keresgéltem ötleteket. Tényleg csak ötleteket, mert szerintem függöny bármilyen mintával készíthető, talán csak azok nem alkalmasak, amik bogyókat és hasonló tömörített mintaegységeket tartalmaznak.

Körökből, négyzetekből, virágokból:











Lineáris mintával:


  




És egyszer majd biztosan kipróbálom a filéhorgolást is, bár nem hiszem, hogy ezzel a mintával ;)